Tagok:

hamarosan…


A Zsűri tevékenysége

A Zsűrit tekintélyes és nagytapasztalatú pedagógusok, jogászok, művészek alkotják. A PROVE döntése alapján a Zsűri egyedi, illetve tematikus kategóriánként különdíjat, továbbá a közönségünk közönségdíjat is megítélhet.

Az elbírálás folyamata

A pályázatokat a beérkezésüket követően mindenekelőtt formai érvényesség szempontjából a PROVE projektreferensei vizsgálják. Amennyiben a benyújtott pályázati anyag nem felel meg a Szabályzat rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, határidő tűzésével, a hiányok megjelölése mellett legfeljebb egy alkalommal hiánypótlásra hívjuk fel a pályázat benyújtóját. (Amennyiben a hiányok nem kerülnek pótlásra, a pályázatot vissza kell utasítani, esetleg hiányos tartalma szerint kell értékelni.)

A Zsűri a beérkezett pályaműveket több szempontból, alaposan vizsgálja. A Zsűri tagjai az elbírálás során nem ismerhetik meg a szerző személyét, illetve hogy mely pályamű honnan, mely iskolából vagy városból érkezett, velük kizárólag a pályamű címe, valamint a pályázó tagozata és osztálya kerül megosztásra. Az érdemi elbírálás két körből áll. Az 1. kör keretében a Zsűri tagjai valamennyi érvényes pályaművet áttekintik, megvizsgálják, és tagozatonként előre meghatározott számú művet (a beérkezett pályaművek számának függvényében kerül majd meghatározásra) ajánlásukkal juttatják tovább. Ahhoz, hogy a pályamű a 2. körbe bejusson, a Zsűri legalább egy tagjának ajánlását kell bírnia. A 2. körben a pályázó életkora, fejlettsége (osztálya) figyelembevételével, tagozatonként külön-külön, előre meghatározott szakmai szempontok szerint – a kiírásban szereplő témakör megjelenítése, azzal való összhangja, a választott technika, eszköz, eljárás, a mű kidolgozottsága, művészi igényessége és értéke, egyéb szubjektív szempontok – ugyancsak előre meghatározott pontozási rendszerben egyesével értékelik a műveket. A tagozatonként elért helyezések a kapott pontszámok szerinti rendben kerülnek kiosztásra.

A Zsűri a pályaműveket még a pontozást megelőzően legalább három tematikus csoportba rendezi. (A tematikus csoportok a beérkezett pályaművek témái alapján kerülnek meghatározásra, pl. környezetvédelmi, rendvédelmi, igazságszolgáltatási, emberi jogi stb.) Tematikus különdíjat (pl. „a legjobb igazságszolgáltatási témájú rajz különdíja”) a 2. körbe be nem jutott, továbbá a kategórianyertes és az egyéni különdíjas (lsd. lejjebb) pályaművek figyelmen kívül hagyásával a tematikus csoportban legtöbb pontot szerzett pályaművek kapnak.

A Zsűri tagjainak lehetősége van indokolással egy-egy pályaművet belátásuk szerint különdíjjal (egyéni különdíj) jutalmazni. Az egyéni különdíj díjazottja valamennyi pályamű közül választható.

A Zsűri további elismerések kiosztásáról is döntést hoz a fentiekkel párhuzamosan.

A PROVE és a Zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet.